Szívesen állunk rendelkezésére a gondolattól a megvalósításig. Ha megálmodta, hogy milyen kertre, udvarra vágyik, akkor egy helyszíni megbeszélés során részletesen feljegyezzük elképzeléseit, majd fotókat készítünk, rögzítve a jelenlegi állapotot. Ennek és egy alaprajznak a felhasználásával készül a látványterv és egy kiviteli terv, mely méretarányosan mutatja, hova, milyen növény kerül. Ha nincs határozott elképzelése, akkor több, szakmai szempontok figyelembevételével készülő vázlatot dolgozunk ki, melyek közül Ön kiválaszt egyet vagy létre hozunk azok részelemeiből egy további változatot. Ezután kezében lesz egy teljes kivitelezési terv és fotókon valósághűen illusztrált látványkép is. Rendelkezésére bocsátunk egy, a növényszámot, anyagigényt és szükséges munkaórát felsoroló dokumentációt, valamint a kivitelezés teljes költségvetését. Jóváhagyása után megkezdődhet a terv megvalósítása. Egy teljesen új kert építése rendszerint a földmunkákkal, tereprendezéssel kezdődik. Ha a már meglévőt szeretné szépíteni, akkor ez a munkafázis sok esetben elmarad. Helyette számos növény kiásása, levágása, áthelyezése valósul meg. Amikor már a „romboló” fázis végére érünk, körvonalazódik a kert valódi arca. Ekkor kerülhet helyére az öntözőrendszer, a kerti utak, tavak, szökőkutak. Ezek megépítését, sőt a későbbiekben karbantartásukat is ránk bízhatja.
Az építő szakaszban a helyükre kerülnek az új növények. Hirtelen minden nagyon zöld lesz és az avatatlan szemnek úgy tűnik, mintha minden eddigi munka csak felesleges időpocsékolás lett volna, hiszen ilyenkor lesz KERT a kert. Azonban a munka itt nem ér véget. A kertet gondozni, ápolni kell.. Akár heti, havi vagy éves rendszerességgel. Mindig van elvégzendő munka. Tavasszal „indítjuk” a kertet. A fák, cserjék metszési munkálatai, a tél kártéteményeinek helyrehozása, a gyep szellőztetése, pótlása, tápanyag utánpótlása ilyenkor esedékes. Nyáron a virágágyakat gondozzuk, füvet nyírunk és az örökzöldek metszése, sövények nyírása is ekkor állít megoldandó feladatok elé. Ősszel a lehullott lomb eltakarítása, oszlopos növekedésű örökzöldek, mediterrán növények takarása, öntözőrendszerek téliesítése és a tavasszal virágzók kihelyezése vár ránk. Télen pedig hóügyeletet látunk el. De egyszeri hóeltakarítási munkákat is vállalunk. Egész évben van tennivaló. A fentieken kívül szezonális kertdíszítést és virágkötészeti munkák kivitelezését, házhoz szállítását is vállaljuk. Ezek lehetnek gyökeres növényekből készültek (pl. alakzatok beültetése egynyári virágokkal) vagy dekorációs elemeket tartalmazók is (pl. udvari karácsonyfa, húsvéti kertrészlet, haloween hangulat, stb).